|
GENIO A mai modern életvitel túlterheli az emberi agyat: az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként 23 szóval bombázzák az emberi agyat. A San Diegó-i Egyetem kutatói szerint az emberi elmét túlöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában. A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 Gb adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni Ha a benned lévő zenét, képet, gondolatot szeretnéd kreatívan kifejezni - a GENIO előhozza mélyről jövő kreativitásodat! Ha a lehető leghatékonyabban, sokkal könnyebben szeretnél tanulni! A gyerekek két jeggyel jobbat kapnak az iskolában - a GENIO természetesen segíti a memóriát, a koncentrációt! Ha szellemi munkát végzel: tanítasz, a számítógép előtt ülsz, ügyfelekkel foglalkozol, vezetsz, gyógyítasz vagy könyvelsz - a GENIO minden agyi tevékenységet támogat! Ha értékesítő vagy, és a megélhetésed attól függ, mennyire tudsz az ügyfeledre koncentrálni, és az ő problémáit megoldani... A GENIO lesz a szerelmed, nélküle el sem fogsz indulni reggel...! Ha kezded elfelejteni, hová tetted a kulcsodat... A GENIO a 80 éves Nobel-díjasok kedvenc itala! Ha hiperaktív a gyerkőc... A GENIO szinte csodát tehet képes lehet odafigyelni, koncentrálni, és csökkennek az agresszív kitörései. A GENIO-t előszeretettel fogyasztják Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Szklerózis Multiplex, agyvérzés esetén, az agysejtek közötti kommunikációt elősegítő hatása miatt, és roppant magas antioxidáns tartalma hozzájárulhat a szervezet védekezéséhez rák esetén. Különösen ajánlott a Green Gold IMUNE-nal kombinálva. 100%-ban természetes, kitűnő minőségű, értékes gyümölcs és gyógynövény kivonatok hatóanyagai segítik a szellemi egyensúly és stabilitás megteremtését. Az idegi információ átvitelt felgyorsítja, ezzel fokozza az agy működését, javítja a koncentrációképességét. Flavonoid-tartalmának köszönhetően frissíti a szervezetet. Nagyfokú vitalitást ad és biztosítja a jó köz érzetet.
www.mikroalga.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
|